A szerkezet lehetőségeket határoz meg, nem kész körvonalat
Az ásvány kristályszerkezete az atomok rendezett elrendeződését írja le. Külső habitusa a látható formát írja le. Ezek a fogalmak összefüggnek, de nem cserélhetők fel. Ugyanaz az ásvány elszigetelt kristályként, szorosan egymáshoz simuló szemcsékként vagy sugaras halmazokként is nőhet. Egy tankönyvi ábra ideális geometriát mutat; egy természetes példány a konkrét lelőhelyen rendelkezésre álló térre, kémiára és növekedéstörténetre is emlékszik.
Amikor szomszédos kristályok találkoznak, korlátozzák egymás növekedését. Egy kőzetbe zárt szemcse soha nem fejleszt teljes külső lapot. A nyitott üreg szabadabban engedi fejlődni a lapokat. Ezért lehet ugyanaz az ásvány a csillogó, szép alakú kristály és a jelentéktelen szemcse. A vonzó lapok a növekedési feltételek bizonyítékai, nem a tudományos jelentőség vagy az érték mércéi.
Három út a kristályhoz
Lehűlő olvadékok: versengés a kőzeten belül
Ahogy a magma lehűl, az ásványok a feltételek függvényében kristályosodnak ki. A kémia, a nyomás és a lehűlés története befolyásolja a kialakuló együttest. A gránit gyakran tartalmaz kvarcot és földpátokat más ásványokkal együtt. Különösen durvaszemcsés pegmatitok alakulhatnak ki akkor, ha az olvadék összetétele, a illó komponensek és a növekedési feltételek nagy kristályokat kedveznek; önmagában a „lassú lehűlés” hiányos magyarázat.
Ásványtartalmú folyadékok: erezetek és üregek
A repedéseken átáramló folyadékok oldott alkotórészeket szállíthatnak. A hőmérséklet, a nyomás, a folyadék kémiája vagy a környező kőzettel való reakciók változásai kiválást idézhetnek elő. Ismétlődő folyadékesemények rétegzett kitöltést vagy egymást követő ásványgenerációkat hozhatnak létre. Az erezet tehát vizsgálandó feljegyzés, nem bizonyíték arra, hogy minden benne lévő anyag egyszerre keletkezett.
Párolgás: koncentrációváltozások
Amikor a víz elpárolog, az oldott összetevők töményebbé válnak, és ásványok csapódhatnak ki. A halit és a gipsz ismert párolgási ásványok. Hogy melyik fázis képződik, az az oldat kémiai összetételétől és a körülményektől függ. Egy száradó tócsa melletti fehér kérget nem lehet pusztán a környezete vagy a színe alapján azonosítani.
A szokatlan formákhoz hétköznapi kérdések kellenek
A tűszerű kristályokat tűsnek (acikulárisnak) nevezik. A laposra nyúlt kristályok táblásak lehetnek, a szőlőfürtre emlékeztető, gömbölyded felületeket pedig szőlőfürtszerűnek (botrioidnak) írják le. Ezek a szavak a geometria leírására szolgálnak anélkül, hogy ásványnevet állítanának. Hasonló halmazos formák több különböző ásványnál is előfordulnak. A rostosnak látszó anyagnál különösen óvatosnak kell lenni, mert a megjelenés alapján nem zárható ki a belégzési veszély. A nem azonosított szálakat ne húzza szét közelebbi vizsgálat céljából, hanem hagyja érintetlenül.
Az ikrek meghatározott kristálytani kapcsolatban álló összenövések. Nem egyszerűen bármely két egymáshoz érő kristályt jelentenek. A dendrites mintázatok elágazó növényekre hasonlíthatnak, miközben szervetlen növekedést rögzítenek. A gömbölyded vagy elágazó szövetek arra utalhatnak, hogy az anyag hogyan jutott el a növekvő felületig, de egyetlen kézi minta ritkán tárja fel a teljes folyamatot. Először írja le a mintázatot, majd hasonlítsa össze a feltételezett magyarázatot a földtani környezettel.
- Megjelenési forma
- Látható növekedési forma
- Szerkezet
- Atomok elrendeződése
- Szövet
- A szemcsék közötti kapcsolatok
A drágakő megjelenésének geológiai története van
A „drágakő” egy felhasználási kategória, nem egyetlen földtani eredet. A rubin és a zafír a korund változatai, a smaragd pedig a berill egyik változata. Kialakulásuk sajátos kémiai feltételekhez és földtani környezethez kötődik, amelyek lelőhelyenként eltérnek. A színt nyomelemek, rácshibák vagy más mechanizmusok okozhatják. Egy zöld, átlátszó mintát nem lehet smaragdnak tekinteni csupán azért, mert hasonlít egy illusztrációra.
A tisztaságot és a színt zárványok, repedések és kezelések is befolyásolhatják. Egyes belső jellemzők megőrzik azt a környezetet, amelyben a kristály nőtt, mások később keletkeztek. A természetes eredet vagy a kezelés megállapítása szakértői gemmológiai munka. Ez az útmutató nem hitelesít drágaköveket, nem különít el minden szintetikus terméket, és nem becsüli meg a piaci értéket. Egy dokumentált laboratóriumi jelentés más kérdésre ad választ, mint a kezdő leírása egy megjelenésről.
Keressen nyomokat egy második fejezetre
A pszeudomorfóza egy korábbi ásvány külső alakját őrzi meg, miután az kicserélődött vagy átalakult. Jelenlegi formája ezért egy korábbi fázisra utalhat, nem pedig a mostani összetétel azonosítására. Az elmállás oxidokkal vonhatja be a kristályokat, feloldhatja az éleket, vagy üregeket hagyhat maga után. A repedéseket fiatalabb ásvány töltheti ki. Ezek az utólagos átalakulások magyarázzák, miért tartalmazhat egy minta látszólag ellentmondó nyomokat.
Vizsgálja meg, hogy melyik anyag vág, vonja be vagy zár körül melyik másik anyagot. Az ilyen kapcsolatok relatív sorrendre utalhatnak, bár ezeket gondosan ellenőrizni kell. Fényképezze le az egész mintát, mielőtt egy szép kristályt nagyítva vizsgálna. A környező kőzetanyag adhatja a legerősebb bizonyítékot arra, hogyan alakult ki az együttes. Őrizze meg ezt a környezetet, és ne vágja le csak azért, hogy rendezettebb legyen a bemutatás.
Alapozza a történetet forrásra
Ha elérhető, hasonlítsa megfigyeléseit a konkrét lelőhely vagy földtani egység leírásához. A British Geological Survey és az U.S. Geological Survey könnyen hozzáférhető kiindulópontot nyújt a kőzetképző folyamatokhoz. A helyi geológiai térképek, múzeumi nyilvántartások és közzétett lelőhelytanulmányok olyan részletekkel szolgálhatnak, amelyeket egy általános kristályútmutató nem tud megadni. Az előzetes keletkezési történetet egyértelműen jelölje előzetesként.
- British Geological Survey — geológiai térképek, kutatások és oktatási források.
- U.S. Geological Survey — geológiai folyamatok és ásványi nyersanyagok.
- Gemological Institute of America — drágakőkutatás és oktatási források.